Gap Year!? Hogyan fordítanád magyarra? Szabad év? Évkihagyás? Kiszakadni a megszokottból? Felfedezés éve? Bár még nincsen tökéletes megfelelő rá a magyar nyelvben, azonban a gap year fogalma a legtöbb ember számára már nem ismeretlen.
Szerző: Mozsár Nadin
A gap year egy olyan időszak, általában 1-2 év, amikor a frissen érettségizett középiskolások szüneteltetik a továbbtanulásukat.
Ennek természetesen sokféle oka lehet. A leggyakoribb az utazás és nyelvtanulás, önkéntes programban való részvétel vagy munkatapasztalat-szerzés, azonban előfordul, hogy egy meglévő érettségi tantárgyat javítanak, vagy egy újra készülnek fel ez idő alatt. Vannak, akik tágabb értelemben használják a kifejezést, beleértve például a mesterképzés megkezdése előtti szüntetet vagy az egyetemi képzés alatti passziváltatást. A “szünet év” lehetőséget teremt felfedezni és új helyzetekben kipróbálni önmagunkat, megismerni más perspektívákat, történeteket, világot látni vagy új hobbiba belekezdeni, mindemellett növelheti az önállóságunkat és az önbizalmunkat is.
Két fiatallal beszélgettünk, akik még keresik útjukat, de mégis olyan tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtak az egyetemi tanulmányaik előtt kihagyott egy évben, ami nagy hatással volt pályaválasztásukra és személyes fejlődésükre. Tizenkét évnyi iskolapadban ülés után Jakab Eszter és Kocsis Orsi is, úgy döntött az egyetem még várhat egy évet.
Eszter szeretett volna időt szánni arra, hogy átgondolja mivel szeretne ténylegesen foglalkozni a későbbi-ekben. Ebben az egy évben miután kiköltözött a kollégiumból, bérelt egy szobát Budapest belvárosában és elkezdett dolgozni. Jelenleg laboráns egy fővárosi gimnáziumban, szabadidejében pedig a Konnekt önkénteseként tevékenykedik.
Repüljünk vissza kicsit az időben, milyen érzések kavarogtak benned a felvételi időszakban? Milyen terveid voltak az érettségit követően?
Alapvetően azt már gimiben is láttam, hogy a biosz engem nagyon érdekel, viszont nem feltétlen tudtam, hogy milyen szak lenne nekem való. Anyu mesélt arról, hogy vannak országok, ahol kifejezetten támogatják azt, hogy a fiatalok adjanak maguknak egy évet. Direkt így szoktam fogalmazni, hogy nem kihagytam egy évet, hanem adtam magamnak egy évet, hogy megpihenjek, időt tudjak arra szánni, hogy jobban körvonalazódjon bennem mivel szeretnék foglalkozni. Úgy gondolom, hogy főleg az érettségi évében, amikor túl vagyunk hajszolva, mindenki stresszel, akkor még egy ilyen döntést meghozni elég nehéz. Már tizenkettedik elején úgy voltam vele, hogy megadom magamnak azt az időt, hogy ténylegesen tudjak ezzel foglalkozni. Felvételiztem, meg beadtam pár szakra a jelentkezésemet, csak azért, hogy lássam, hogyan működik a rendszer, hova vennének fel. Utána viszont igazából nagyon konkrétan előre nem terveztem meg, hogy mi legyen. Annyit tudtam, hogy szeretnék dolgozni, pénzt keresni, kicsit saját lábamra állni, megnézni azt, hogy milyen az, ha magamat tartom el. Majd jött egy tök jó lehetőség, egy iskola felajánlotta, hogy lehetek laboráns.
Akkor a környezeted, a családod és barátaid támogattak abban a döntésben, hogy ahogyan te fogalmaztad “adj magadnak egy évet”. Szerinted vannak sztereotípiák a gap yearrel kapcsolatban?
Vannak, vannak. A földrajz tanárom nagyon nagy mentorom volt. Ő például nagyon próbált lebeszélni. Azt mondta, ha egyszer kizökkenek ebből a tanulás flow-ból, akkor nagyon nehéz lesz visszatérni, inkább döntsem el gyorsan és menjek minél hamarabb egyetemre. Tudom, hogy abszolút féltő szeretetből mondta ezt, de én azt éreztem, hogy nekem most időre van szükségem. Egyébként a suli mellett is nagyon túlterheltem magam mindenféle különórákkal, projektekkel, cserkészettel. Úgy voltam vele, hogy “oké, ő ezt gondolja”, de ha én eldöntöm, hogy szeretnék továbbtanulni, akkor az menni fog. Volt egyébként egy pici nehézség az egyetem elején, olyan értelemben, hogy visszarázodjak a tanulásba, de tanulótársakkal viszonylag hamar sikerült lendületbe jönnöm.
Már említetted a felelősségvállalást és a felnőtt lét nehézségeit. Mesélnél még róla, milyen érzés volt belecsöppeni a munka világába?
Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is. Nagyon jól hangzik, meg menő az, hogy az ember felnőtt és önálló, de emellé társulhat olykor magány is. Elképzelhető, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor ezt súlyosnak érzi az ember, hogy tényleg magáért felel, és sok szempontból egyedül van. Ez néha megviselt, viszont nagyon élveztem azt, hogy én osztom be a pénzemet és az időmet, és sok dolgot tudtam venni magamnak, amit korábban nem. Megéltem azt, hogy ez most az én életem.
Ez az egy év segített átgondolni azt, hogy a későbbiekben mivel szeretnél foglalkozni? Megerősítette a biológia iránti szereteted?
A gap year elejére úgy érkeztem meg, hogy voltak elképzeléseim arról, hogy mi szeretnék lenni, de végül nem az lettem. Ez is egy olyan dolog, hogy ha nem adtam volna meg magamnak az időt, akkor lehet, hogy most szülésznő lennék és nem biológus. Persze egyik se jó vagy rossz. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha más utat választok, de örülök, hogy így alakult. Kellett a döntéshez az, hogy leüljek emberekkel beszélgetni és hangosan kimondjam a gondolataimat.
Szerinted mire érdemes fókuszálni a gap year alatt?
Szerintem mindenkinek más fontos. Én azt mondanám, hogy fókuszálj saját magadra! Nézd meg, hogy mire van szükséged! Arra, hogy pihenj? Oké. Aktívan pihenj? Elmész túrázni, bulizni stb. Dolgozni? Az is tök jó, ha arra van szükséged, vagy abban látsz fantáziát. Utazni, nyelveket tanulni, ez mind-mind jó és kimozdít az előző tizenkét évből. Én egyébként újra szerettem volna érettségizni kémiából, de menet közben ezt elengedtem, mert nem érdekelt annyira és nem is volt szükséges a biológia szakra. Ezt például elterveztem, de menet közben tervet módosítottam, mert annyira mégsem érdekelt a kémia.
Akkor belefér abba az egy-két évbe, hogy lesznek olyan gondolatok, utak, amiket elkezd az ember, vagy szeretne, de rájön, hogy mégsem vonzza?
Igen! Erre az évre csak azt terveztem meg, hogy majd kitalálom mi lesz. Nem tudtam előre, hogy mi lesz ennek a végeredménye, csak azt éreztem, hogy időt szeretnék, amihez egy év az elég lesz, és elég is volt.
Mikor ajánlanád valakinek azt, hogy fontolóra vegye, hogy középiskola után egy kis szünetet tart?
Mindenkinek ajánlanám. Nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akik vagy azért biztosak a dolgukban, mert a szüleik nyomására döntenek úgy ahogy, vagy a társadalmi nyomás miatt azt gondolják, nem engedhetik meg maguknak, hogy tartsanak egy kis szünetet. Fontos az, hogy leüljön az ember saját magával egy kicsit és megkérdezze “figyelj, szükséged van neked erre? Mit csinálnál ebben az egy évben? Kell neked ez az egy év?” A döntés egyéni kell legyen, nincs általános recept erre. Akik pedig ki-szakadnának a tanulói közegből egy kis időre, őket csak buzdítani tudom, nekem megérte.
Végezetül, mit tanácsolnál azoknak, akik pályaválasztás előtt állnak, vagy elveszettnek érzik magukat ezen az úton?
Még én is keresem az utamat. Szerintem nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés, tapasztalat van, amiből később építkezhetünk és én is abban bízom, hogy minden, ami az életemben történt – mindegy, hogy jónak vagy rossznak ítélem meg – valahogyan szolgál engem. Én annak a híve vagyok, hogyha szembe jön egy lehetőség, akkor élek vele, kipróbálom és legfeljebb ott-hagyom, ha nem tetszik. Tanulni van időnk egészen az életünk végéig és itt nem csak az iskolázottságra gondolok. Ebben a pörgős világban néha érdemes megállni és megnézni, hogy miben vagyunk, merre tart az életünk. Hogy, ha ezt időről időre megtesszük, akkor szerintem tisztul a kép, hogy mire van szükségünk, hogy kell-e pihenés, valami váltás.
“Néha érdemes megállni és megnézni, hogy miben vagyunk, merre tart az életünk.”.
Orsi az érettségit követően egy önkéntes program keretein belül Németországban töltött egy évet, ahol a nyelvtanulás mellett rengeteg élménnyel gazdagodott. Jelenleg informatikatanárként dolgozik, mellette pedig gyógypedagógusnak tanul. Az ő személyes történeteiket és tapasztalataikat ismerheted meg.
Milyen érzések kavarogtak benned a felvételi időszakban? Hogyan jött a külföldi önkéntesség ötlete?
Az érettségi évében már tudtam, hogy külföldre szeretnék menni egy évet dolgozni, mert nem tudtam, hogy mit is szeretnék az életemmel kezdeni. Úgy éreztem, hogy ez jó kiszakadás lesz a tanulás fogaskerekéből és megtapasztalhatom kicsit úgymond az életet. Kicsi félelem volt bennem, hogy egy év munka után milyen lesz visszaülni az iskolapadba.
A környezeted hogyan fogadta a döntésed?
Igazából senkinek nem volt vele problémája. A baráti társaságomban megszokott volt, hogy elmentünk egy évre külföldre, aztán visszajöttünk. Úgy folytatódott minden, ahogy előtte, szóval ugyanúgy találkoztunk, meg közben is tartottuk a kapcsolatot. A szüleim nyilván aggódtak, de végig támogatóak voltak.
“Ez jó kiszakadás lesz a tanulás fogaskerekéből és megtapasztalhatom kicsit úgymond az életet.”
Végül Németországba mentél önkéntesnek. Mesélnél erről nekünk?
Egy keresztény szervezet önkéntes programján keresztül utaztam Németországba. Egy otthonban dolgoztam, ahol fogyatékkal élőket gondoztunk. Én alapvetően az idősekkel foglalkoztam, akiknek napközit tartottunk különböző programokkal. Minden napnak megvolt a maga tematikája. Hétfőn elmentünk mindig vásárolni meg kirándulni, kedden főztünk, szerdán zenéltünk, csütörtökön művészkedtünk, pénteken pedig szabad program volt. Először a szórakoztatás részében segítettem, tehát kitaláltam, hogy milyen programok lehetnek és segítettem a meg-valósításukban. Utána egyre több gondozási feladatot is vállaltam önként, mert láttam, hogy az ott dolgozók túlterheltek. Olyan feladataim voltak, mint például elvinni őket mosdóba, kicserélni a pelenkájukat, segíteni enni nekik.
Milyen támogatást kaptál a szervezettől?
Kaptam kiutazási támogatást, illetve a lakhatást teljes mértékben fedezte a program, amin keresztül mentem. Nem kellett szobát keresnem, se fizetnem érte. Ezek mellett kaptam zsebpénzt, így pénzügyileg sem volt problémám. A maradék pénzemet utazgatásokra költöttem. Szinte minden hétvégén mentünk valahova a lakótársaimmal, vagy az ott megismert magyar barátaimmal.
Ott voltál 18-19 évesen egy új környezetben. Milyen volt az első pár hét? Hogy érezted magad ekkoriban?
Amikor első este egy üres lakásba érkeztem meg – mert még nem voltak ott a lakótársaim – akkor kicsit mellbe vágott, hogy te jó ég, most itt vagyok teljesen egyedül, egy idegen városban, egy idegen országban, egy idegen nyelvvel körbevéve. Másnap, amikor mentem dolgozni elmúlt ez az érzés. Az első hetekben nagyon fáradt voltam. Egyrészt a kultúrsokk lehetett az oka, másrészt nagyon sok új élmény volt, amiket próbáltam feldolgozni. A harmadik a nyelv volt, hogy tényleg egész nap németet kellett hallgatnom, beszélnem, értenem és tudatosan odafigyelnem rá. Az első hónap nagyjából így telt el, aztán elkezdtem nyelvtanfolyamra járni és megismerkedtem jobban a lakótársaimmal, kollégáimmal, akikkel egyre több programot csináltunk.
Mi volt a legszebb emléked az időszakból, amire a mai napig nagyon nagy örömmel tekintesz vissza?
Több is van. Amikor az első, családtól távol töltött szülinapom volt, a lakótársaim ünnepséget csináltak nekem. Volt torta, elmentünk kirándulni és egész nap lefoglaltak. Nagyon jól esett, hogy gondoltak rám, hogy ne érezzem magam egyedül a szülinapomon. A munkával kapcsolatban pedig nagyon élveztem fogyatékkal élőkkel dolgozni, mert máshogy látják a világot és nagyon sok szeretetet kaptam tőlük.
Mit tanított neked ez az időszak?
Nagyon nagy önállóságot tanított. Miután képes voltam a város önkormányzatába bemenni és bejelenteni, hogy nekem lakcímváltozásom van, meg miután el tudtam intézni magamnak, hogy legyen kint német bankszámlám, akkor úgy voltam vele, hogy képes vagyok elintézni mindent nyelvi korlátok és aggodalom nélkül. Illetve azóta megvan bennem az igény, hogy próbáljak a saját pénztárcámból gazdálkodni. Ebben is tudatosságot adott nekem.
A későbbi pályaválasztásban segített?
Az lett volna alapvetően a cél, hogy legyen gondolkodási időm azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék csinálni. Amikor visszajöttem, még akkor sem tudtam pontosan, de végülis elkezdtem az egyetemet, majd pedagógiai bölcsészként végeztem 2022-ben. Jelenleg gyógypeda-gógusnak tanulok, ami különösen érdekel. Mivel már volt kapcsolatom a fogyatékossággal, és az egyetem alatt is többször érintettük ezt a témát, ezért úgy éreztem, lehet ez az én utam. Visszagondolva ebben a döntésben segített a korábbi önkéntesség is. Most is csomó dolgot tanulunk az egyetemen, amit már tudok, mert korábban már megtapasztaltam
az otthonban. Nagy ugródeszka volt ez, habár nem tudatosan, de visszagondolva nagyon hasznos volt és elég nagy szerepe is volt a mostani választásomban.
Milyen lehetőségek vannak még a gap year időszakában? Mire érdemes időt szánni ebben az egy évben szerinted?
Az önkénteskedésre mindenképp, nem csak külföldön. Sokat lehet tanulni belőle magaddal és másokkal kapcsolatban is, például hogy mik a saját határaid. Emberekkel vagy körülvéve, emberekkel foglalkozol és betekinthetsz más sorsokba. Talán ötleteket is kapsz mások életútjából, mondjuk a kollégák által megtudhatod, hogy mi az, amit magadévá tudsz tenni a történetükből.
Mikor ajánlanád valakinek azt, hogy fontolóra vegye, hogy középiskola után egy kis szünetet tart?
Alapvetően úgy gondolom, hogy másfajta tapasztalat mindenkinek a hasznára válik. Viszont leginkább azoknak, akik vágynak arra, hogy kicsit elszakadjanak a megszokottól. Nekik kifejezetten ajánlom, hogy külföldön vagy Magyarországon belül egy másik városban önkénteskedjenek, távolabb az otthonuktól.
Lényegében ez tud segíteni abban, hogy kipróbálj valami újat és önállóbb legyél, viszont ott van mögötte egy biztonsági háló?
Igen! Tudsz kihez fordulni probléma esetén.
“Sokan annyira rástresszelnek a továbbtanulásra minthogyha tényleg az egész életedet most ez döntené el, de nem, egyáltalán nem!”
Végezetül, mit tanácsolnál azoknak, akik pályaválasztás előtt állnak vagy elveszettnek érzik magukat ezen az úton?
Nagyon sokszor úgy érzem, hogy azt gondolják a fiatalok, – meg én is így gondoltam az elején – hogy az egyetemi szak, amit választok az egy medence, amibe belemerülök és lubickolok benne, de valójában az csak egy ugródeszka. Bármikor eldöntheted, hogy te abba a medencébe szeretnél beugrani vagy inkább megnézed a többi medencét is. Tehát ne legyünk annyira véglegesek, mert én nagyon úgy érzem, hogy sokan annyira rástresszelnek a továbbtanulásra, minthogyha tényleg az egész életedet most ez döntené el, de nem, egyáltalán nem!
Van bármilyen egyéb gondolat, amit még szeretnél megosztani?
Ez inkább egy tanács lenne. Éljük meg azokat a dolgokat, amik történnek velünk és tudatosan álljunk az élethez, mert nem baj, hogyha az ember tart egy kis szünetet, legyen az bármilyen szünet, legyen aktív, legyen passzív.
Ha tanácstalan vagy, hogy mit kezdj magaddal érettségi után, akkor várunk a 3 hónapos Mentorprogramunkba, ahol egy saját mentor segítségével keresheted az utad! Ismerd meg magad, ismerd meg az előtted álló lehetőségeket! Lehet, hogy egy gap year a következő lépés? Az imént épp a Mentorprogram vezetőjével, Eszterrel olvashattál interjút. Jelentkezz és tudj meg tőle még többet erről a lehetőségről!
Részletek a Mentorprogrammal kapcsolatban ITT olvasható!