Amilyen gyors, annyira hatékony!

/ KonnektLife

Véget ért az első Konnekt Rapid Mentorprogram

A Rapid Mentorprogram ötlete már egy ideje érlelődött a szervezők fejében, 2021-ben pedig végre meg is valósulhatott ez a néhány hónapos, intenzív folyamat. Gyors beszámoló a gyors mentorálásról.

De kezdjük az elejéről azok kedvéért akik nem ismernék még jól a Konnekt Mentorprogramot: a már 6. évét taposó projekt egy fél éves időszakot ölel fel, amely során mentor és középsulis mentoráltja havi rendszerességgel találkoznak, beszélgetnek annak érdekében, hogy a diák minél megfontoltabb döntést tudjon hozni az érettségit követő évekre vonatkozóan. A mentorok tréninggel készülnek fel a Konnekt módszertana mentén zajló hónapokra. 

„Sok diáknak vagy nem fér bele az idejébe egy félévnyi program, vagy később kapcsolnak, hogy bizony jó lenne, ha valaki az érettségi évében kicsit támaszt nyújtana, akivel a bizonytalanságait meg tudná beszélni. Így jött a gyorsított program ötlete” – mondja Kis Ferenc, a Konnekt Mentorprogram egyik vezetője.

Miben más a rapid „kistestvér”?

A rapid változat is lefedi a Mentorprogram teljes anyagát, de itt hetente vannak a találkozók – idén természetesen online formában -, a folyamatok pedig sokkal fókuszáltabban zajlanak. A 6-8 alkalom során egy-egy fázis kerül terítékre a módszertanból.

Ez a forma a diákok részéről nagyobb produktivitást igényel, több a házi és az egyedül megoldandó feladat. 

A diákok és az ötlet már megvannak, na de honnan kerítsünk elő két szuper mentort? 

A történethez hozzátartozik, hogy az idei évadba túljelentkezés volt mentorokból, így voltak olyanok, akik kimaradtak a csapatból. Így jött képbe Netti és Gábor, akik személyiségben jó párost alkottak a diákokkal. A mentorok tréning helyett oktatóvideók által sajátíthatták el a módszertant, az intenzitás miatt pedig több szupervízión is részt vettek.

Az alkalmakba online tesztek, érdeklődésre, erősségek keresésére fókuszáló beszélgetések, önismereti gyakorlatok és meghívott vendégekkel való virtuális találkozások fértek bele.

Gábor mentoráltjának nagy vonalakban megvolt az elképzelése a továbbtanulásról, de a közös munka során több szempontot és alternatívát is meg tudtak vizsgálni, amelyek megerősítették az eredeti irányt. 

Netti, aki jelenleg maga is diáktanácsadó pszichológusként dolgozik, egy 11. évfolyamos diákkal dolgozott. Bár az egyetemi felvételihez kapcsolódó döntés még nem volt a nyakukon, tudatosan, előregondolkodva azt tűzték ki célul, hogy a jövőre esedékes felvételinél már magabiztosabb döntés születhessen. Így önismeretre és a felfedezésre, minél több információ beszerzésére koncentráltak.

És hogy mit mondanak a mentorok?

„Örültem, amikor a mentoráltam visszajelezte, hogy hasznos és tartalmas volt számára az együttműködés. Örültem, hogy hozzájárultak az alkalmak a céljaihoz és engem is megerősített abban az együttműködés, hogy a tapasztalatszerzés, felfedezés, információszerzés mennyire megerősítő tud lenni és mennyire fontos része egy megfelelő döntés meghozatalának” – osztotta meg élményeit Netti.

„Segített jobban belelátni hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a mai 11-12-es osztályos középiskolások. Ez azért volt hasznos számomra, mert nekem is van már 3 kisgyermekem” – mondja Gábor.

Hogyan tovább?

„Az első rapid program nagyon intenzív, de igen hatékony volt, így ezt a formát szeretnénk a jövőben is megtartani. Vannak fejlesztésre váró pontok, de ez egy jó alternatíva lehet arra, hogy egy diáknak se kelljen még egy évet várnia, hogy feltegye a kérdéseit”  – mondja Fecó.

 

A folytatásra még egy okot adnak az olyan pozitív visszajelzések mint amilyen Netti mentoráljától, Katától is érkezett.

Nagyon sokat segített egy biztosabb jövőkép kialakításában. Most már sokkal magabiztosabban állok az egyetemhez, illetve az élethez!”

 

 

Ha nem szeretnél lemaradni a Konnekt 2021/22-es évadának Mentorprogramjairól, iratkozz fel a hírlevelünkre, vagy kövesd Facebook és Instagram oldalainkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük