Portugália mit adtál nekem? – fél év külföldön Kristóf szemével

/ Kincsesláda

Kiszakadni, elszakadni, megismerni, megtapasztalni és önmagunkra lelni. Fél év egyedül, távol mindentől, ami megszokott, amit töviről hegyire ismerünk és garantáltan fenekestül felfordulhat a világunk. Mindannyian másképpen éljük át a külföldön eltöltött időt. Ezúttal az Erasmus programmal foglalkoztunk. Egyesületünk egyik alapítójának lisszaboni élményeiről olvashatunk. Papp Kristóf őszinte beszámolója.


A harmadik év végén már nagyon nem szerettem az egyetemet. Förtelmes érzés volt minden nap bemenni és végigülni olyan órákat, amiket alapjaiban kérdőjeleztem meg. Az egyetem mellett szerelmi gondjaim is voltak és véget ért egy nagyobb projekt is az életemben. Mondhatni nem éreztem magam a topon. Az egyetlen kiutat abban láttam, ha elmegyek egy nagyon hosszú nyaralásra. Felmentem az egyetem honlapjára és megnéztem melyik tengerparti városokba lehet menni Erasmusra. Találtam egyet Franciaországban, egyet Olaszországban és egyet Portugáliában. Melyik van a lehető legmesszebb? Lisszabon. Sose voltam ott. Nem is nagyon hallottam róla. Annyira nem is tengerpart mondjuk, de tökéletes lesz. Beadtam a jelentkezésem és nemsokára kaptam a hírt. Mehetek.

Augusztus 23-án összepakoltam egy nagyobb bőröndöt és másnap elindultam Lisszabonba úgy, hogy még nem volt szállásom és ismerni se ismertem senkit.

Megérkeztem a kis Airbnb-s szobámba, mint kiderült a város egyik legsötétebb részén. Egy kollégiumban béreltem egy szobát augusztus 31-ig. 1 hét intenzív keresés után ott álltam a kiköltözésem előtti napon a becsomagolt bőröndömmel és csak annyit tudtam, október 1-től van egy szállás, ahova lehet tudok menni. Augusztus 31-én felszívtam magam, keresztbe tettem az ujjaim és még megpróbáltam egy szobát megnézni. A ház előtt várva megjelent egy srác. Ő is a szobáért jött. Rossz jel. Nagy a verseny. Illedelmesen bemutatkozott, amíg vártunk a szobára. Magyar. Én is. Kiderült neki is 1 hónapra kell egy szoba, amíg elkészül a kollégiuma. Mikor körbemutatták a lakást kiderült, hogy 1 szoba van csak, ami mind a kettőnknek nagyon kell. Így lettünk szobatársak egy olyan magyar sráccal Lisszabonban, akivel egy városban nőttünk fel, de sose hallottunk egymásról.

A következő hetekben megismerkedtem Lisszabonnal és a lehető legtöbb emberrel. Elmentem a legtöbb szervezett túrára, az új ismerőseim ismerőseinek az egyetemi bulijaira, meg a nem egyetemi bulijaira is. Igyekeztem minden hónapra egy nagyobb utazást beiktatni. Így lett az, hogy októberben 15 olyan csoporttársammal, akivel előtte háromszor találkoztam béreltünk 3 autót és elmentünk délre. Bejártuk az algarve-i régiót, Sevilla környékét és egy picit Nagy-Britanniába is eljutottunk. Novemberben meglátogattam Coimbrat, Aveirot és Portot. Ide teljesen egyedül utaztam. Megvan a maga romantikája az egyedül hostelezésnek. Sok új ausztrál, brit barátra tehet szert az ember. Decemberben pedig Portugália egyik távoli részére repültünk, a csodálatos Azori-szigetekre. Ha egyszer egy álomvilágba szeretnél Ryanairrel utazni csak ajánlani tudom! Amellett, hogy igyekeztem minél többet látni az országból nem feledkeztem meg Lisszabonról sem. A város, ami egykor a világ egyik leghatalmasabb birodalmának fővárosa, leírhatatlan sokszínűséggel kápráztatja el az odalátogatót. Nyálcsorgató ételek, hihetetlenül olcsó sörök és borok, megállíthatatlan latin virtus a lótuszevők földjére varázsol bárkit. Számtalan fantasztikus emberrel találkozhattam. Sok társammal a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ha Varsóban, Milánóban vagy Nürnbergben járok tudom, mindig van egy kanapé, ahol eltölthetek egy estét.

Papp Kristóf Portugáliában a tengernél.

Annyira beleszerettem a városba, hogy nem akartam hazajönni. Hónapokon keresztül kerestem munkát, számtalan helyre elküldtem a jelentkezésem, de 2015-ben Portugália még a gazdasági katasztrófa szélén állt. Így meg kellett válnunk egymástól.

A 4 hónap alatt, amit kint töltöttem új barátokra tettem szert, megismertem egy új országot, idegen kultúrákat és teleszívtam magam tapasztalattal.

Iszonyatosan megérintett az a nyitottság, amit ott láttam. Nyitottság mások felé, a kíváncsiság, hogy megismerjenek és vágy, hogy megismertessék velem magukat. Amikor az ember elszakad otthonról, mindig tanul valamit. Megtanulja értékelni azt a kényelmet, ami az otthonában övezi és egy picit közelebb kerül önmaga megismeréséhez. Így voltam ezzel én is. Felismertem néhány olyan hiányosságom és erősségem, amit előtte még nem. A Lisszabonban töltött idő alatt láthattam hogyan lehet innovatívan hozzáállni alapvető kérdésekhez, pozitívan gondolkodni, sokszínűségben egységesnek lenni. Feltöltődve, eltökélten jöttem haza, készen arra, hogy új projektekkel és ötletekkel próbáljak Magyarországon boldogulni. Egy időre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük