Barion Pixel

Néhány egyszerű indok arra, hogy folyamatosan képezd magad

/ KonnektLife

Azt valószínűleg mind korán megtanuljuk, vagy legalábbis sokszor halljuk, hogy nem az iskolapadnak tanulunk. Most hoztunk néhány igazán egyszerű okot arra, hogy miért érdemes mindig kíváncsinak maradni, és megtalálni annak a módját, hogy a tudásszomjunkat kielégítsük.

Tanulás egy életen át

Valószínűleg a lifelong learning, azaz az élethosszig tartó tanulás kifejezéssel is találkoztál már, ami arra utal, hogy egész életünk során fejlesztjük, képezzük magunkat, és ennek a legfőbb motorja, a kezdeményezői mi magunk vagyunk. Vagyis a középiskola vagy az egyetem elvégzésével nem zárjuk le a tanulást, hanem ezt követően is folyamatosan fejlesztjük a készségeinket, tudásunkat és a személyiségünket. És bár az iskolapadban ülve felmerülhet bennünk a gondolat, hogy „ki az, aki egész életében tanulni akar?!”, valójában a legnagyobb motiváció, hogy a saját érdeklődésünket követve szerezhetünk új ismereteket, vagy fedezhetjük fel, hogy mi mindenre vagyunk képesek, és miben vagyunk jók, amiben aztán tovább tudjuk fejleszteni magunkat.

Az iskolán túl

Ráadásul a tanulás nem csak „klasszikus”, iskolai keretek között történhet, hiszen más út is van arra, hogy fejlesszük magunkat. Használjunk egy applikációt a telefonunkon, bújjunk egy könyvet, dolgozzunk önkéntesként, vagy használjuk ki az online tréningek adta lehetőségeket. Ezekkel a módszerekkel célzottan fejleszthetjük magunkat, de olyan új képességeinket is felfedezhetünk, amelyek a kibontakozására nem volt lehetőségünk a formális oktatás során.

Az önkéntes munka során például kiderülhet, hogy az a terület, amivel a szervezet foglalkozik – és amiről korábban nem, vagy nem sokat tudtunk – különösen érdekel minket, vagy egy olyan készségünkre derülhet fény, mint hogy jól tudunk egy csapatot összefogni és koordinálni.

„A csoportos fejlődési lehetőségeknek különösen nagy önismereti hozadéka van, hiszen olyan képességeinkkel, tulajdonságainkal kapcsolatban kaphatunk visszajelzéseket a társainktól, amikre mi magunk egyébként nem láthatunk rá. Egy-egy tréning segít megvilágítani a vakfoltjainkat, vagy éppen új perspektívát mutat meg nekünk” – vallja Harsányi Kata a Konnekt Mentorprogram, valamint képzés és fejlesztési vezetője, a Tréningnap szervezője.

Tanulás a személyes kiteljesedésért

Az egész életen át tartó tanulás legfőbb célja, hogy minél inkább ki tudjunk teljesedni. Hiszen amellett, amit az iskolában megtanulunk, vagy amit a munkánk során nap mint nap elvégzünk, természetes, hogy nagyon sok más dolog is érdekel minket. Ez a kíváncsiság jelenti a motivációt arra, hogy új dolgokat tanuljunk, ami önmagában is örömet okoz, de bármi, amit megtanulunk, hasznunkra válhat később, még akkor is, ha az adott pillanatban ezt még nem látjuk, vagy nem is ez a célunk.

Mórocz Kata, szervezetfejlesztő tanácsadó, tréner és coach, a Tréningnap egyik trénere így mesélt a saját útjára visszatekintve: „Az én eddigi karrierem nagyon organikusan alakult, mert mindig azután mentem, ami érdekelt, és nagyon sok impulzusnak tettem ki magam egészen az egyetem elejétől. Utólag könnyű összekötni a pontokat, de adott helyzetben mindig csak a következő lépés látszik. Szerintem érdemes követni bármilyen érdeklődést, még ha teljesen randomnak is tűnik, mert soha nem lehet tudni, hogy ez hogyan válik a személyiségünk és a tapasztalatunk részévé, milyen ismeretségeket kötünk, és milyen további lehetőségekbe botlunk.”

A folyamatos önfejlesztés pedig amellett, hogy motiváló, az önbecsülésünket és a magabiztosságunkat is növeli, és segít, hogy sikerélményben legyen részünk, hiszen még több területen fogunk otthonosan mozogni és még inkább tisztában leszünk a saját erősségeinkkel.

Csak a változás állandó…

Sokszor halljuk azt is, hogy a munkaerőpiac folyamatosan változik, és ezért folyamatosan változnunk kell nekünk is, és új képességeket kell elsajátítanunk, hogy alkalmazkodni tudjunk. De ugyanígy mi is változhatunk, vagy ismerhetjük fel idővel, hogy mi az, amivel szívesen foglalkozunk, mi minden érdekel még bennünket, és fedezhetünk fel ezáltal olyan új területet, ami akár a hivatásunkká is válhat.

Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület társalapítója és vezetője így fogalmazta meg az egész életen át tartó tanulás jelentőségét: „Azért tartom fontosnak, hogy folyamatosan képezzük magunkat, mert az önismeret is egy életen át tartó folyamat. Ahogy újabb és újabb dolgokat fedezünk fel magunkban, úgy különböző új területek kezdenek el érdekelni. 18 évesen még unalmasnak tartottam a szociológiát, ma, több, mint 5 éves civil szervezeti munka és több száz interjú után, falom a szociológia témájú cikkeket és előadásokat. És így van ez rengeteg más dologgal.”

 

A kíváncsiság, a nyitottság, a folyamatos tanulás magunkról és az önfejlesztés mind részei lehetnek az életünk során megtett útnak. Ebben hisznek a Konnekt Egyesület önkéntesei is, ezt pedig január 30-án, a Konnekt Tréningnapon te is megtapasztalhatod. A regisztrációért kattints a linkre! Reméljük, találkozunk!

Szombath Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük