Az igazi rocket science

/ Kérdezz!Felelek

Nemrég Varga Eszti középsulis éveiről és a pályaválasztásáról mesélt, most egy kicsit bepillantást nyerhetünk az ő szemüvegén keresztül egy űrmérnök hallgató életébe.

Lássuk, mivel foglalkozik Eszti a suli falain belül és azon kívül!

Mikor elkezdtél a Virginia Tech-en tanulni, milyen volt beilleszkedni egy idegen országba, egy új környezetbe?

 

Más és új. Szerintem egyetemre járni alapvetően új élmény mindenki számára. A beilleszkedés kicsit sem volt kihívás, rengeteg barátom van, akikkel sok időt töltünk együtt. Az emberek alapvetően mindenhol 

emberek, főleg ilyen fiatalon. Más a kultúránk, felfogásunk, de ennek a sokszínűségének köszönhetően igazából csak még izgalmasabb minden!

Ebben az életkorban már nem igazán döntés felnőni, és a rettegett adulting témája sem.
Bevásárlás, munka, adóbevallás írása, biztosítások megkötése, lakbér és még ezer dolog zúdul az ember nyakába, amire nehéz nem azt mondani, hogy nem újdonság lenne. Én általában kifejezetten élveztem ezeket a kihívásokat.

Hogyan zajlik egy aerospace engineer hallgató féléve?

Izgalmasan, de közben rengeteg tanulással és munkával. Órákra és laborokra járok, tanulok, rengeteg házit, beadandót írok és dolgozom. Emellett több klubnak és szervezetnek vagyok a tagja. 

Többek között a SWASE (Society of Women in Aviation and Space Exploration) elnöke, az SGT (Sigma Gamma Tau Aerospace Honor Society) alelnöke, valamint a SEDS (Students for the Exploration and Development of Space) egyik vezetője vagyok. Ezek mellett a DBF (Design, Build, Fly) csapatunk manufacturing tagjaként repülőket építek, valamint kutatásokban is részt szoktam venni különböző professzorokkal. Sulin kívül pedig a New York-i tudományos akadémia tagja, és mentora is vagyok.

Milyen óráid vannak, mik a kedvenceid? Mi a véleményed az oktatásról?

Rengeteg matekot, fizikát tanulok, és kötelezően fel kell venni más területekről is órákat, amiket a legjobban a szabadon választható órákhoz tudnék hasonlítani.

Egy kis ízelítő a mostani tárgyaimból: 

  • Astromechanics/dynamics (keringések, röppályák, és egyebek dinamikai elemzése, számítása)
  • Aerospace Structures (rengeteg magas szintű statika)
  • Aerospace System Dynamics and Control (nagyrészt mechanikai rendszerek dinamikája és annak irányítása)
  • Operational Methods (nagyon magas szintű matematika)
  • Fluid Dynamics for Aerospace (áramlástan)

Jelenleg mindenféleképpen az Astro a kedvencem, bár a többi órám sem unalmas. Szerintem nem is kell sokat magyaráznom, hogy miért is nagyon menő a szakom.:) Hiszen, ez mégiscsak rocket science, na meg persze repülés, és minden egyéb!

Nagyon szeretem az itteni oktatást, és elmondhatatlanul hálás vagyok érte, hogy ide járhatok. Persze hazugság lenne azt mondani, hogy ebből bármi is könnyű lenne. Imádom az óráimat, és amit tanulhatok, de nagyon nehéz óráim vannak, tele kihívással.

Remek professzoraim vannak, akik annak ellenére, hogy több ezrünket tanítják naponta, mindig jut idejük, hogy egyénileg is foglalkozzanak velünk. Mindenkinek vannak úgynevezett office hours-jei, amikor segítséget kérhetünk. És bármivel kereshetjük őket, segíteni fognak.

A Virginia Tech-en nagy hangsúlyt kapnak a kutatások, ami azt jelenti, hogy rengeteget dolgozunk is a professzorokkal a laborokban, ami nagyon jó tapasztalat.

Van olyan a tanulással kapcsolatban, ami nehézséget okoz? Hogyan lendülsz túl ezeken?

Eleinte nagyon nehéz volt angolul tanulni, hiszen addig mindig magyarul voltak óráim, de ezek a nehézségek az első pár hét után feloldódtak. Azóta inkább azzal szoktam viccelni, hogy már semmilyen nyelven sem tudok. Hiszen az életem alapja az teljesen magyar volt, viszont minden szakmai tudásom angolul tudom csak. Így néha vicces szituációkba keveredek. 🙂

Kitartás és türelem kellett az átlendüléshez. Egyetemre járni nagyon más mint gimnáziumba. Én is rengeteget fejlődtem az elmúlt években, erről a blogomon is sok mindent megosztok.

Mi várható, amikor elvégezted az iskolát? Milyen terveid vannak?

Imádok tervezni és eddig minden lépést részletesen kidolgoztam. Most kicsit másképpen próbálok evezni az életemben. Még nem tudom pontosan, hogy majd akadémiai pályára lépek-e vagy maradok az iparban.

Ami biztos, hogy gyorsított mestert csinálok. Ez azt jelenti, hogy az utolsó évemben, azaz jövőre, az alapóráim helyett mesterszakos kurzusokat veszek fel, és így szerzem meg a diplomám. Azután pedig csak plusz egy év befejezni a mestert.

Szeretnék pilóta jogsit szerezni, az egyik álom állásom a Flight Test Engineer. Továbbra is sokat szeretném segíteni azokat a fiatalokat, akik a STEM területek iránt érdeklődnek. Szerintem ez mindig fontos marad majd számomra.

Sokszor említed, hogy a STEM tudományágakban a nők alacsonyan reprezentáltak. Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik hozzád hasonlóan ezeken a területeken képzelik el magukat?

Nem lesz könnyű. Sok az egyedi kihívás, amiket meg kell tanulni kezelni. Nem szabad senkire se hallgatni, és fontos a többi nő támogatása. Bármire képesek, és ez nem függ a nemüktől. Legyenek kitartóak, bátrak, és szólaljanak fel. Álljanak ki magukért, és a többi nőért is.

Az iskola és a szakmai munka mellett dolgozol is.

Jelenleg az elsőéves Mérnök műhely laborunkban (Frith First Year Engineering Laboratory) vagyok ULA (Undergraduate Lab Assistant). Segítem az elsőéveseket a mérnök projektjükben, és a műhelyben található eszközök használatában. Fűrészek, fúrók, CNC-k, 3D nyomtatók, lézervágók, présgépek és még rengeteg eszköz áll itt a rendelkezésükre, amiket használniuk is kell a projektekhez. Imádok itt dolgozni, hiszen az alkotás továbbra is nagyon fontos része az életemnek. Ritkán lehet úgy rám találni, hogy ne nyakig fűrészporos legyek éppen.

Idén nyáron a GE Gas Power mérnök gyakornoka voltam. Mindennel foglalkoztam ami a newmake és a repair mérnök csapatainak munkáját segítette. Sokat terveztem, rajzoltam (CAD, műhelyrajzok). Nagyon jó élmény volt, és rengeteget tanultam. Igaz, szó szerint több száz férfival együtt dolgozni igencsak furcsa tud lenni, de a társaság volt az egyik legjobb része a munkámnak.


Ha izgalmasnak találtad Eszti sztoriját, kövesd Instagramon vagy a saját blogján.

Érdekel, hogy mire figyelj még, ha külföldi egyetemre készülsz? Kattints ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük