Barion Pixel

„Ezt a pályát akkor lehet élvezni igazán, ha egészséges az identitásunk és merünk önazonosak lenni”

/ Kérdezz!Felelek

Konnekt LIVE szakmabeliek – orvos

Ha az orvos szakmára gondolunk, akkor leginkább a hivatás szó ugrik be, hiszen ezt a munkát végezni egyet jelent az elköteleződéssel, rengeteg tanulással és sok munkaórával. 

Dr. Jurenka Zsófia belgyógyászt kérdeztük arról, hogy ő hogyan vágott bele ebbe az útba, miket tapasztalt a tanulmányai során, és milyen helyzetekkel találkozik a mindennapokban, gyakorló orvosként.  Zsófi azt is elárulta, hogyan nem érdemes belevágni az orvosi karrierbe.

Mikor döntötted el, hogy orvos szeretnél lenni? Miért választottad ezt a szakmát?

Én nem az kislány voltam aki arról álmodozik hogy egyszer majd doktor néni lesz. Édesanyám szintén belgyógyász, és amikor mi kicsi gyerekek voltunk, az ő karrierje akkor volt a legaktívabb. 

Nagyon nehezen, de így utólag belegondolva, “szuperanyu” képességgel oldotta meg egyszerre a szakmát és a gyereknevelést is. Abban az időben (ügyeletek, hétvégék, elhúzódó munka miatt) sokat kellett nélkülöznünk őt. Emiatt utáltam az egész “kórházasdit” – gyerekkoromban majdnem megharaptam egy vérvételes nővért :)) – , tinikoromban meg egyenesen “lázadtam” az ellen, aki meg merte kérdezni, hogy vajon orvos leszek-e én is. Gimnázium 11. osztályában, biológiaórán az immunrendszert tanultuk. Lenyűgözött az emberi test komplexsége, rendje és bonyolultsága. Ott valami átkattant. Hiába próbáltam elfojtani a belső késztetést, onnantól kezdve tudatosan készültem az orvosira. 

Mennyire volt ez számodra nagy döntés?

Mivel volt előttem példa, maga döntés nem tűnt nagynak. Inkább természetesnek. Talán a felvételire való felkészülés, és az a tudat, hogy maga az egyetem az 6 év, utána meg még mennyit gyakorlat, tanulás, szakvizsga kell ahhoz hogy “igazi” orvos legyek. Na, ha erre gondoltam akkor elég kilátástalannak tűnt az egész. Végletekben gondolkodtam, vagy ez az egyetem, és ez a szakma, vagy alkalmatlan vagyok bármire is. Ha bukom, csúszok, halasztok, akkor alkalmatlan vagyok… Eszméletlen rossz hozzáállás, visszanézve elég éretlen gondolkodásmódról és az önbecsülés hiányáról tanúskodik. Na így nem szabad belevágni az orvosi karrierbe! 🙂 

Akkori önmagamnak és mindenkinek, aki nehezen lát túl a saját elképzelésein, azt tanácsolnám, hogy nyugodtan menjen és csináljon az egyetem előtt vagy akár közben, valami teljesen mást. Külföldi munka, vendéglátás, nyelvtanulás, bármi. Elég hosszú lesz utána az az út amire rálép…

Mennyi elköteleződéssel számoljon az, aki ezt az utat választja? 

Az egyetem is nehéz, és sok idő. Először ezt kell mérlegelni, megéri-e az áldozatot az egész. Az a 6-8 év bizony kemény elköteleződéssel jár. Viszont egy általános orvosi diplomával nem csak gyakorló orvos lehet az ember. Gyógyszeripar, kutatás, oktatás mind-mind teljesen más területek, ahol ki-ki megtalálhatja a számításait. Véleményem szerint először abban kell elköteleződni, hogy igen, én akarom ezt a diplomát, és abban kell kitartani évről-évre. Jó esetben közben körvonalazódik az emberben hogy mit is szeretne, és az egyetem vége felé már tud vele számolni, hogy ez még mennyi időt és áldozatot jelent a számára. 

De amit látok így utólag, hogy nagyon fontos az önismeret és az önreflexió. Nem kell végletekben gondolkozni, ha kell, ki lehet ebből lépni, váltani, abbahagyni vagy felfüggeszteni egy időre. Ezt a pályát (de szerintem bármelyiket) akkor lehet élvezni igazán, ha egészséges az identitásunk és merünk önazonosak lenni. 

Milyen nehézségekkel találkoztál a tanulmányaid során?

A magyar orvosi diploma Európában kifejezetten értékesnek számít. Sok elméleti tudást várnak el tőlünk, ennek egy része hasznos, és amennyire látom a magyar orvosok, orvostanhallgatók kiemelkedően jók az elméleti felkészültségüket illetően. De nagyon kevés a gyakorlat, azok a helyzetek ahol szintetizálni, “mobilizálni” kellene a tudást, ezért az egyetemről kikerülve teljesen elveszett tud lenni az ember. Sajnos ez azt is megnehezíti, hogy el tudjuk dönteni, melyik irányba szeretnénk haladni az egyetem után.

A másik nagy probléma az, ahogy a diákokhoz hozzáállnak. Nem a motiválás az egyetemi oktatás eszköze, hanem a megszégyenítés és megfélemlítés. Bekerülsz az orvostudományi képzésbe és onnantól kezdve arról próbálnak meggyőzni, hogy miért is leszel alkalmatlan elsajátítani a tudást, majd később jól funkcionálni. Az inspiráció, bizalom és egymás elismerése sajnos szinte ismeretlen fogalom (bár ez az elmúlt 10 évben remélem változott..).

Mi az a három tanács, amit azoknak fogalmaznál meg, akik ebbe a fába vágják a fejszéjüket? 

Kitartás. Nyitottság. Önszeretet.

Kitartás az aktuális döntésed mellett, minden nehézség, “szivatás”, lemondás ellenére is, várva azt hogy mindez egyszer megtérül (mert amúgy megtérül :)).

Ugyanakkor legyél nyitott arra hogy máshogy gondolkozz magadról és a döntéseidről, mint ahogy az egyetem és a szakmabeliek diktálják. Az egészségügyi pályára vezető út, és sajnos a szakma is sokszor nagyon merev és hierarchikus (bocs a profán megfogalmazásért de tömören ennyi: “örülj hogy lyuk van a fenekeden”). Nyitottnak kell lenni arra, hogy ez az egész nem egy önfeláldozásról szól. Lesznek nagyon kemény és nehéz, de nagyon felemelő és szórakoztató pillanatok is. Légy nyitott mindegyikre és ha nem tetszik, légy nyitott nemet mondani rá. Egyrészt vedd komolyan, mert így vagy úgy, de emberi életek fognak rajtad múlni, de vedd lazán is, hiszen te is ember vagy, egy azok közül, akikkel talán majd foglalkozni fogsz.

Szeresd magad, mert amennyire boldog tudsz lenni a szerepedben, annyira fogsz tudni jól teljesíteni a tanulmányaidban és később a munkádban is. 

Milyen nehézségekkel találod szemben magadat a hétköznapokban, és hogyan lendülsz túl rajtuk?

Én gyakorló orvosként emberekkel foglalkozom, állami szférában, nagy, megyei kórházban. A mi szakmánk folyamatos tanulást, változást, haladást jelent. Minden szakmai életszakaszban más az aktuális nehézség. Kezdetben a felelősség, a munkamennyiség terhe és a hierarchikus rendszerben való megmaradás a kihívás.

Jelenleg az én életemben a járványhelyzet hoz állandó változást, azzal hogy kiszolgáltatott, kirendelhető vagyok (ami az elmúlt egy évben kétszer is megtörtént). Ez többek között azzal jár, hogy sokszor nem én rendelkezem a hétvégéimről, az ünnepnapjaimról. Fizikálisan és lelkileg is sokkal megterhelőbb életet élünk mint egy áltagos dolgozó ember (ez járványhelyzettől függetlenül is igaz). 

Az éjszakai ügyeleteket, vagy műszakokat meg lehet szokni, de ez az élet – legalábbis amíg állami szférában dolgozik az ember – kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak kevésbé mondható. Bár ebben van valami végtelenül izgalmas is … 🙂 És ez ad erőt a túllendülésre. Meg az, hogy végtére azt csinálom amit igazán szeretek.


Ha szívesen hallanál még többet Zsófitól a szakmájáról, akkor regisztrálj a Konnekt LIVE-ra, ahol 14:30 és 15:45 között vár majd a Zoom beszélgetés!

Érdekel, hogy mi vár még rád a 2022-es eseményen? Olvasd el Michelberger Hanna, a Konnekt LIVE projektvezetőjének összefoglalóját!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük