A karácsony előtti hajszában mindig érdemes lelassítani egy kicsit, megállni és elgondolkodni, hogy hova is tartunk éppen. Ezt tettük mi is december közepén a Konnekt Karácsonyi Nagy Találkozón!
Egy szombat délután gyűltünk össze a Mosaikban, hogy feltöltődjünk és eltöltsünk közösen egy szuper napot mentorok, mentoráltak és szervezők egyaránt. A közösség egy olyan érték, mely folyamatos építésre és erősítésre szorul, éppen ezért rögtön egy játékkal kezdtük a tartalmas találkozót. Mindenki felírt egy papírra egy olyan kérdést, amelynek a válaszára kíváncsi volt vagy éppen foglalkoztatta őt valamilyen formában. Ezt követően ugrottunk egyet és hirtelen visszakerültünk a gyermekkorba, hiszen mindenki papírrepülőt hajtogatott a kérdéséből, és egy jól irányzott dobással útnak indította. A repülő pedig annál landolt, akinek éppen a sors szánta a kérdést. Legalábbis én így hiszem. Párokba szerveződve rövid beszélgetések alakultak ki a kérdések mentén, melyek olykor igazi sztorizgatásokba csaptak át. Az biztos, hogy mindenki megtudott valami érdekes történetet a másikról.
A Konnektben a fejlődés és a saját céljaink megtalálása mellett fontos a társadalmi felelősségvállalás is. Csakhogy ez sokszor egy elvont fogalom marad a fejünkben vagy egyszerűen az ünnepek körüli jótékonykodással azonosítjuk. Szerintünk sokkal többről van szó. Hogyan döntjük el, hogy kinek adunk? Miért adunk? Milyen formái vannak a felelősségvállalásnak? Úgy gondoljuk, hogy mindezek alapja az, hogy tudjuk meglátni magunk körül a szükséget és akarjunk adni. Egy játék volt a segítségünkre abban, hogy kicsit érzékenyebbé váljunk a társadalomra. A játék során hátrányos helyzetű emberek helyébe kellett beleképzelnie magát a mentoroknak és mentoráltaknak, majd a szerepük alapján dönteniük kellett bizonyos élethelyzetekről. Megható és elgondolkodtató volt szembesülni azzal, hogy egy-egy hétköznapi helyzet mekkora kihívást jelenthet vagy milyen megkülönböztetéssel járhat egy vak, egy özvegy, egy roma vagy egy szellemileg visszamaradott számára.
A játék után egy lebilincselő és magával ragadó történetet hallhattunk, hiszen vendégünk volt Garda Péter, a Team Lungary egyik tagja, aki 13 éve esett át tüdőátültetésen, ennek ellenére idén nyáron egy nemzetközi expedíció keretein belül megmászta Afrika legmagasabb hegycsúcsút, a Kilimandzsárót. Péternél már nagyon fiatal korában diagnosztizálták, hogy nincs minden rendben a tüdejével, végül 28 évesen Bécsben kapott új tüdőt. Sajnos Magyarországon még nem közismert, hogy a súlyos tüdőbetegek számára a tüdőtranszplantáció is egy lehetőség lehet. Sokkal több életet menthetnének meg, hogyha az emberek jobban tisztában lennének a tüdőátültetés menetével, és nagyobb figyelmet fordítana a társadalom arra, hogy ez is egy opció a betegség felülkerekedésére.
Péter története és ereje mindenkinek más jelentést hordozhat, de az biztos, hogy valamennyien megtalálhatjuk a számunkra kulcsfontosságú üzenetet. A Mentorprogramban résztvevők is különféle útravalókat vittek haza az előadásból. Volt akit megerősített a terveiben, és úgy érzi tényleg igaz, hogy az álmok megvalósulhatnak, csak dolgoznunk kell értük és magunkon.
“Péterrel való beszélgetés alatt eszembe jutott, hogy a mentoráltak is egy csúcs „megmászása” előtt állnak, átvitt értelemben úgy, ahogyan azt Péter is tette, az élete korai szakaszában. Neki hosszú volt az út, amíg eljutott a Kilimandzsáró tetejére, de a tüdőtranszplantáció segítségével új célokat tűz ki maga elé és már ő is tudja, hogy semmi sem lehetetlen, csak merjük elképzelni és megvalósítani.”
Egy mentorunk szerint a legfontosabb, hogy tudjuk megélni a jelent, élvezzük a mostot, így az út végén biztosan örömmel és boldogan tekintünk vissza.
“Inspirált arra, hogy eljátsszam a gondolattal, hogy egyszer valami hasonlóra vállalkozzak. Nagyon tetszett az, amikor azt mondta, hogy ott fent igazából nincs semmi, szóval, ha valaki a látvány miatt megy fel, az csalódott lesz. Szerintem itt van a lényeg, hogy az út a fontos, nem az, ami a legvégén vár. Ez már annyiszor bebizonyosodott számomra is. Élvezzünk ki minden egyes percet, s ne a célra koncentráljunk, az csak hab a tortán.”
Legvégül pedig cipősdobozokat készítettünk a rászoruló gyermekek számára, melyekbe különböző ajándékokat helyeztünk el. Még karácsony előtt elvittük a 25 szépen becsomagolt dobozunkat a Mikulásgyárba, hogy mosolyt csalhassunk a gyermekek arcára és egy csodás élményt szerezhessünk számukra.
