Hogyan válhat belőlem jó előadó?

/ Kérdezz!Felelek

Tippek a jó prezentáláshoz Martina és Janka személyes példáján át

Sokan vagyunk, akik nem olyan jó szájízzel emlékszünk vissza első kisiskolás szereplésünkre, és ma is izzadó tenyérrel és remegő hanggal állunk ki egy csoport elé előadást tartani. Más mintha a pulpitus mögé született volna, magabiztosan áll ki ezrek elé beszélni és a hallgatóság csüng a szavain. Milyen út vezet idáig? Képesek lehetünk legyőzni a lámpalázat? Hogyan lehet fejlődni és hogyan lehet jól prezentálni? 

Bálind Martina tréner és Molnár Janka „TikTok-fizikus” nemrég olyan tehetséges diákoknak segítettek Konnektes színekban, akik tudományos munkájukat az OTDK Plusz konferenciasorozaton mutatták be. Most velünk osztották meg tanácsaikat arról, hogy ők milyen praktikákat alkalmaznak előadóként.

A kezdetek

„Mindenkinek más az útja és mások a személyiségek is – és pont ez teszi igazán izgalmassá!” Martina ma HR szakember, tréner, coach, munkája során fiatalokkal és felnőttekkel is foglalkozik. Ösztönző jelleggel árulta el, hogy nála nem volt ez mindig így. Fiatal korában ideges volt a szereplései előtt: verte a víz, izzadt a tenyere, remegett a hangja és hol rákvörösen, hol hullasápadtan mutatkozott a közönség előtt. Időbe telt számára, mire megértette és elhitte, hogy nem véletlenül ő áll az előadó szerepében, nem véletlenül őt kérték fel annak az előadásnak megtartására. Tinát a tudásra szomjazó, lelkes és hálás közönség segítette, hogy kilépjen a komfortzónájából.

Tina előadás közben

Janka mindig is szeretett előadni. Szüleinek hálás érte, hogy már nagyon korán eljuthatott különféle versenyekre. Mosolyogva emlékszik vissza 5. osztályos korára, ahol a Kutató Diákok konferenciáján akkora lelkesedéssel hadarta a mondanivalóját, hogy mindenki más azon izgult, mikor vesz végre levegőt. Janka a gimnázium végére több mint 150 előadáson túl volt, mára fizikusként végzett, jelenleg gazdaságinformatikát tanul, a saját maga által alapított OKTONDI (OKTatás ONline DIgitálisan) elnöke és a TikTok-on hirdeti, hogy „a tudomány szexi”.

Janka prezentál

Félelmeink és a kiutak

Mindannyian találtuk már szemben magunkat előítéletekkel. Martinát pályája kezdetén ezek a félelmeiben erősítették. Ezt érezte, amikor nála idősebb és tapasztaltabb embereknek kellett egy szakmai témában előadást tartania. Időbe telt, mire magabiztosságot szerzett és elhitte, hogy tud nekik újat mondani. Vallja, hogy tudatosnak kell lenni, mely idővel és gyakorlással fejleszthető, ha az ember tesz érte. Hivatásának érzi, hogy a jövő fiatalságával foglalkozzon – úgy gondolja, ez a kulcs!

Janka fizikusként attól félt, hogy mások mit fognak szólni tudománykommunikációs TikTok ötleteihez: „Kibírják vajon az emberek, ha nem táncolok, hanem kísérletezek, tudományról beszélek a TikTokon?” Egy nagy csalódás után ’csak_azért_is’ néven robbant be újra a közösségi médiába, ahol ma több mint 45 ezren követik, ahogy minden nap a tudományt népszerűsíti. Jankát kiskora óta a közönség mosolya inspirálja, a TikTok-on ez a követők számán felül egy értékes baráti közösség születésében mutatkozik meg.

Tippek, trükkök és jó tanácsok

Benned is felmerült a kérdés, hogy vajon bárki el tudja sajátítani a jó előadói készségeket? Hogyan lehet fejlődni, vagy hogy érdemes belekezdeni a gyakorlásba? Hogyan készülj fel, majd mire figyelj, ha már a közönség előtt állsz? Mi történik, ha a hallgatók figyelme lankadni kezd?

A kommunikációs képesség mindennek az alapja. Személyiségtől függően ez néhányunknak könnyebben, néhányunknak nehezebben fejleszthető. 

Jobb előadóvá válni saját magunkhoz képest mindannyian tudunk, ez egészen biztos!” – mondja Martina. Ami szerintem egy nagyon hasznos, és számomra is szemléletes, és egyszerre zavarba ejtő élmény is volt, amikor felvételen láttam magam. Ha nyitottabbak, kísérletezőbbek vagyunk, gyakoroljunk minél többet mások előtt, merjünk hibázni, kérjünk visszajelzést, és javítsunk ezeken. Ha az elején ez nehezebben megy, gyakoroljunk tükör előtt – vagy vegyük videóra, nézzük vissza, és elemezzük a saját előadásunk, vonjuk le a következtetéseket, és ezeket próbáljuk beépíteni. Akárhogy is, a gyakorlás mindenképp hoz magával némi rutint, ahogy az élet sok más területén is.”  

Martina gyakorlati tanácsa még, hogy tudatosan előre kell tervezni, viszont fontos, hogy az ember rugalmas maradjon! Gondoljuk át, kik a hallgatóság, hogyan lehet őket a legjobban megszólítani? Tervezzünk be szüneteket, adott esetben a közönség bevonása is jó megoldás lehet.

Janka saját tapasztalata után állítja, hogy „bármi tanulható. Csak sok, lehet, hogy rengeteg időt kell beleölni a tanulásba, fejlődésbe. Nagy önkritikával kell rendelkezni, és folyamatosan visszanézni a teljesítményünket, hogyan, hol tudnánk még jobbá válni. Mostanában több kampányt is forgattak velem, melyek során a videósok többször megjegyezték, hogy milyen „profi” vagyok. Én ezen csak nevetek. Egyáltalán nem vagyok profi. Soha nem is voltam az. Csak napi két órát állok a telefonom kamerája előtt, bénázok, és igyekszem fejlődni. Mindenkinek ezt tudom tanácsolni. Ha szeretne valamit elérni, fektessen a fejlődésébe rengeteg időt, és ne féljen bukni. Mert az biztos, hogy jó sok bukás vár az emberre addig, amíg eléri a kis célját.”

Milyen praktikákat használ még Janka? „Az ágyban fekve elképzelem, hogyan szeretnék előadni, majd felállok és megpróbálom leutánozni azt a Jankát. Ha nem tudom hogyan szeretnék kinézni, sétálni, beszélni, gesztikulálni, sosem leszek olyan. Benkő Vilmosnak köszönhetően én rengeteget sétáltam a lakásban előadás gyakorlás közben. Megállok, magyarázok, tovább megyek. Majd újra, és újra. Addig amíg jobb nem lesz, mint előző nap volt.”

Felkészülés az OTDK Plusz konferenciasorozatra

Az OTDK Pluszra készülő diákok mentorálása során Martina igyekezett arra kiemelt figyelmet fordítani, hogy a javaslatok közül a diákok tényleg csak azokat fogadják meg, építsék be a prezentációjukba, amivel ők személy szerint komfortosak, amivel még önazonosak tudnak lenni. 

„Valakinek belefér egy poén, amivel színesítheti az egyébként tudományos előadását, valakinek akár egy egészen személyes sztori, valakinek a rögtönzés áll jobban, vagy az, ha tud mások előadásához kapcsolódni, azokra spontán visszautalni a saját előadásában, míg másoknak nem. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog, hogy végig önazonosak, hitelesek tudjunk maradni egy előadás során, mind a témánkkal, mind a személyiségünkkel kapcsolatban. Ezeket tovább lehet segíteni például olyan vizuális elemekkel mint a prezentáció stílusa vagy akár az öltözködésünk. A lámpalázra a saját példám tudom ismét hozni. Talán nem is baj, ha kicsit mindig jelen van, amíg nem gátol bennünket, amíg a javunkat szolgálja. Az biztos, hogy megtanulhatunk vele együtt jelen lenni, és a javunkra fordítani – de ez is, mindenkinek az egyéni útja része. Legyünk türelmesek magunkhoz!”

Janka egy-egy előadás, videókészítés előtt mindig megfogalmaz magának három melléknevet, érzést, amit ki szeretne váltani a közönségből. Erre biztatta mentoráltjait is. „Ennek fő oka, hogy az emberekben az érzések előbb, mélyebben megmaradnak, mint maga a tartalom, amiről beszélek. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy nagyon-nagyon pontosan tudjuk mit szeretnénk kiváltani a nézőinkből. Milyen változást szeretnénk rajtuk látni? Ezt követően közösen összegyűjtöttünk sok lehetőséget, módszert, amivel ezeket az érzéseket tudjuk kiváltani, elérni. Majd ezeket elkezdtük beépíteni az előadásba.”

Elszántsággal és gyakorlással hatalmas dolgokat tudunk elérni! Valamint, ne feledjétek: hibázni ér!

Szerkesztette: Bernhardt Hanna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük