Az egyesületről

A Konnekt Egyesületet 2015-ben alapítottuk. Első programunk a középiskolások pályaorientációját segítő Mentorprogram volt, amely évről évre folyamatosan növekszik. Az elmúlt években új programokat indítottunk, melyek tovább segítik a tudatos pályaorientációt. Kifejlesztettük a HovaTovább? pályaorientációs tréninget középiskolai osztályok számára, minden évben megrendezzük a szakmákat személyes életutakon keresztül megismertető KonnektLIVE rendezvényünket és legújabb, Nagykövet programunkkal a fiatalokkal foglalkozó felnőttek (tanárok, szülők, iskolapolgárok) számára nyújtunk segítséget.

Több infó
Sikereink

6000+

RÉSZTVEVŐ

1000

ÖNKÉNTES

300

MENTOR-DIÁK PÁROS

200E

ONLINE ELÉRÉSSEL

Nézz körül

8 hours ago

Konnekt Egyesület
Nonprofit tudás a forprofit vállalatok számára?Múlt hét csütörtökön egy nagyon izgalmas kezdeményezés részesei lehettünk, ahol lehetőségünk nyílt teljesen új keretek között bemutatkozni vállalatoknak.A Civil Impact Nonprofit Kft Akadémia szervezésével megvalósuló Good Impact rendezvény küldetése, hogy elindítson egy párbeszédet a civil szervezetek és a vállalatok között. Az esemény hívószava, hogy a dinamikusan változó világ kihívásaihoz a nonprofit szervezetek számos értékes megoldást kínálhatnak, és ehhez mérten készülnek innovatív és a vállalatok mindennapi működésébe jól beilleszthető szolgáltatásokkal.Korábban már megosztottuk, hogy részt vettünk a Civil Impact Akadémia képzésén, ahol egy ötletverseny keretén belül bekerültünk a legjobb három szervezet közé, így egyenes úton továbbjutottunk a TOP8 nonprofit közé, akik részt vehettek a Good Impact Pitch Day rendezvényen. Az esemény játékos formában hozta össze a kínálatot és a keresletet, miközben mélyebb betekintést engedett a különböző szervezetek munkájába és céljaiba.Milyen programmal készültünk?A Konnekt Egyesülettel 9 éve segítjük a Z Generációt. Mentorprogramunkkal, tréningjeinkkel és pályaorientációs fesztiválunkkal már több, mint 6000 fiatalt segítettünk abban, hogy megtalálják a helyüket. A fókusz minden programunkban az önismereten, készségfejlesztésen, közösségen és az intergenerációs kapcsolatokon van. Programjaink sokéves tapasztalaton alapuló módszertannal és erős trénergárdával működnek. Így álmodtuk meg a GenZ Akadémiát is, amelyet pályakezdő munkavállalók részére a vállalatokkal és munkáltatókkal szorosan együttműködve tréningeket tartunk. A tréningsorozat erős önismereten alapul, ahol mélyebben érintjük többek között a stresszkezelést, kommunikációt, visszajelzésadást, valamint a problémamegoldást is. A programot már jövő hónapban indítjuk is egy nagyvállalat gyakornoki programjának résztvevői részére. Hamarosan beszámolunk az eredményekről! ... TöbbKevesebb
Megtekintés Facebookon

1 day ago

Konnekt Egyesület
Jövő héten ismét Konnekt LIVE Extra Insta élő beszélgetéssel érkezünk!🤩A vendégünk pedig Krajnyák Luca lesz, akit a legtöbben TikTokról ismerhetnek, ám mára már abszolút túlnőtt a “tini tiktoksztár” szerepén. Találkozhattál vele többek között a Telex oldalán, de az egyik kereskedelmi csatorna reality show-jában is feltűnt a közelmúltban. A Z generáció egyik kiemelkedő hangja, aki nem riad vissza attól sem, hogy közéleti problémákról beszéljen és ki is mondja a véleményét ezekről.👈🏻Kovács Zsuzsi, a Konnekt Egyesület egyik vezetője, a Konnekt LIVE szervezője fogja kérdezni Lucát az idáig vezető útjáról, a TikTok pozitív és negatív hatásáról a mindennapokban, a jövőbeli terveiről és természetesen a pályaválasztás okozta nehézségekről, döntéseiről. Milyen ma, a való világban Z generációsként élni és boldogulni?🤔Ugye téged is minden nap foglalkoztat ez a téma? Gyere és hallgasd meg a beszélgetést április 8-án este 18:30-kor a Konnekt Egyesület Instagram oldalán!📆 ... TöbbKevesebb
Megtekintés Facebookon
Olyan inspiráló kapcsolódásokat hozunk létre, melyek segítik a tudatos pályaorientációt, hogy mindenki olyan életet éljen, amiben megelégedett és kiteljesedett.

Ez a Konnekt missziója.

Elérhetőségek

#

Konnekt Egyesület

#

Mentorprogram

#

Konnekt LIVE

#

HovaTovább?

#

Újratervező Program

Partnereink