Felelősségvállalás akkor, amikor tehetetlennek érezzük magunkat

/ KonnektLife

Mentorprogramunk egyik vezetője, Harsányi Kata gondolkozott el a felelősségvállalás kérdéséről a bizonytalan helyzetekben

Az elmúlt időszak sok szempontból kirántotta a lábunk alól a talajt: online tanórák, maszkviselés, megváltozó vizsga követelmények, bizonytalanná váló határidők és feladatok… Mind-mind azt az érzést növelhették bennünk, hogy nincs mit tenni, jobb, ha sodródunk az árral. Ez a megközelítés azonban ahelyett, hogy javítaná a közérzetünket, sokkal nagyobb eséllyel fogja még tovább rontani, hiszen egy passzív („áldozat”) szerepbe helyez minket. Ha csak várunk és engedjük, hogy az események magukkal ragadjanak, nagy eséllyel nő bennünk a szorongás, és egyre kevésbé érezzük majd hatékonynak magunkat.

Igaz ez gyakorlatilag minden döntési helyzetre, kezdve a „Mit egyek ebédre?” kérdéstől a „Hol fogok továbbtanulni?”-ig. Míg az első helyzet nagy eséllyel nem jár drámai következményekkel, addig a pályaorientációs kérdések halogatása akár évekre is befolyásolhatja a sorsunk alakulását. Ha belesüllyedünk a passzivitásba, egyre kevésbé fogjuk azt érezni, hogy hatással vagyunk az életünkre. Könnyen érdektelenné válhatunk, ami megakadályozhatja, hogy kihozzuk magunkból a maximumot.

 

Mégis mit lehet tenni? Hogyan lehet kilépni ebből a negatív spirálból?

Elsőként érdemes különválasztani, hogy mire van hatásunk, és mi az, amit valóban nem tudunk befolyásolni. Ez utóbbit jobb, ha elengedjük, és nem emésztjük magunkat feleslegesen (pl. online vagy offline lesz az érettségi, stb.). Az első kategóriába eső, vagyis kontrollálható helyzetek esetén azonban tegyük meg a következő lépést és fogalmazzuk meg azt is, hogy mit tudunk tenni!

Egész pontosan: én mit tehetek? Milyen lépéseket fogok megtenni annak érdekében, hogy az általam irányítható terület pozitív irányba változzon? És ezen a ponton fonódik össze a kontroll a felelősséggel. Tudatosul-e bennem, hogy miért vagyok felelős? És ha igen, vállalom-e ennek a súlyát?

Persze mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy felelősségteljesek vagyunk, hiszen „megtesszük, amit kell”, de gondoljunk csak bele: felelősek vagyunk-e magunkért? Törődünk a saját szükségleteinkkel? Vagy a gondoskodásunkból csak mások részesülnek?

A kérdések megválaszolásában sokat segíthet egy szemléletes modell, a felelősségvállalás létrája. Idézzünk fel egy aktuális problémahelyzetet, és azonosítsuk be, hogy mely fokán állunk a létrának:

  • A legalsó létrafok gyakorlatilag azt jelenti, hogy a személy még nincs a probléma tudatában,
  • ezután felismeri, és másokat hibáztat,
  • majd passzívan vár és remél.
  • A következő lépcsőfok nagyon fontos, ez a valóság elfogadása.
  • Csak ezután kerülhet sorra az a kérdés, hogy mi ebben az én szerepem.
  • Ha sikerül megfogalmazni, és vállalni a felelősséget a kérdésért, akkor léphetünk előre a létra következő fokára: a megoldások keresésére.
  • Ezután jön a megvalósítás,
  • majd végül a fenntartás.

 

Vegyünk egy példát!

Tegyük fel, Rozi, aki végzős gimnazista hetek óta halogatja a nyelvvizsgára való jelentkezést. Egyre idegesebb, rágja a körmét, nincs kedve semmihez, mégsem tud dönteni. Kezdetben ez még nem is zavarta, hiszen a határidő távolinak tűnt, de ahogy teltek a napok, egyre jobban aggasztotta a helyzet, különösen azóta, hogy az osztályfőnöke is faggatni kezdte (1. szint).

Próbálta leadni a jelentkezést, de újra és újra eszébe jutott, hogy tavasszal nyelvvizsga nélkül is kaptak plusz pontot a diákok. Ettől dühös lett, főleg a szüleire, akik tavaly nem fizették be a felkészítő tanfolyamra, ezért inkább elhalasztotta a jelentkezést (2. szint).

Akárhányszor a jelentkezési felületre kattintott, lebeszélte róla magát, remélve, hogy idén is kaphat nyelvvizsga nélkül plusz pontot (3. szint).

Eltelt majdnem egy hónap az iskolából, de még mindig nem érkezett hír a felvételi változásokról. Rozi tudatosította magában, hogy nem várhat tovább… Ha szeretne minél nagyobb esélyt adni magának a felvételi során, el kell kezdenie a nyelvvizsga felkészülést (4. szint).

Rájött, hogy fél az egész felvételi eljárástól, ezért halogatta ennyire a döntést (5. szint). Tudta, hogy a félelem nem fog elmúlni attól, hogy nem tesz semmit, ezért segítséget kért egy idősebb barátjától, aki már két nyelvvizsgán is túl van. Megbeszélték, hogy közösen kitöltik a jelentkezési lapot és hetente egyszer gyakorolni fogják a szituációkat, ha lehet személyesen, ha pedig nem, akkor online (6-7. szint).

Ezt a rövid történetet olvasva valószínűleg mindannyian tudtunk egy-egy ponton azonosulni Rozival, hiszen mindannyian találkozunk nehézségekkel az életünkben. Ami azonban fontos, hogy ezek a problémák nem fognak megoldódni egészen addig, amíg a létra 5. fokára nem lépünk, vagyis amíg nem azonosítjuk a saját szerepünket és felelősségünket a történetben.

Ez a lépés elengedhetetlen, de nem jelenti azt, hogy egyedül lennél a helyzetben. Kérj nyugodtan segítséget, ha elakadnál, hiszen a nehézségek felvállalása az egyik legfelelősségteljesebb lépés!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük