Egy nap a kulisszák mögött – M2 Petőfi TV egy diák szemével

/ Kincsesláda

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a legtöbb diákunkat 3-4 különböző szakma is komolyan érdekli. Így van ezzel Kata is, a Mentorprogramunkban résztvevő egyik 12-es diákunk, aki a színművészettől kezdve, a médián át a nemzetközi tanulmányokig sok mindent szívesen kipróbálna. De a felvételi során döntenie kell, ezért mi igyekszünk segíteni neki minél valósabb képet kapni az egyes szakmákról. Egy hétköznap este érkezett az Akváriumba, ahol ez alkalommal nem az ott lazuló fiatalokhoz csatlakozott, hanem az M2 Petőfi TV adásába leshetett bele testközelből. Budai Kata beszámolója.


Lehetőségem volt megnézni, hogy hogyan működnek egy tévében a háttér munkálatok, amiről korábban fogalmam sem volt. Most saját szememmel láthattam, hogyan veszik fel az interjúkat. Ottlétemkor szabad utat kaptam, hogy érdeklődjek bárkitől a saját munkaköréről, és bepillantást nyerhettem az ottani hangulatba is, ami nagyon baráti volt. Beleláttam, hogy pontosan mit csinál a szerkesztő, a műsorvezető, a rendező, a hangmérnök, a gyártásvezető vagy éppen a sminkes és a fodrász. Engem leginkább a műsorvezetői munka fogott meg. Réti Nóra volt a műsorvezető aznap. Nagyon tetszett az a feladat, ahogy az Akvárium zsúfolt, emberektől hangos termében kellett interjút készítenie. Jó volt belelátni, hogyan tud az Akváriumban lévő műsorvezető kapcsolatban lenni az A38 hajón lévőkkel (mert ebben az adásban két helyszínen van stúdió és felváltva beszélnek) vagy hogy miket tudnak viccelődni, amikor épp nincsenek adásban.

A végén, mikor már végeztek a munkával, volt lehetőségem személyesen is beszélni Nórival. Rokonszenves és őszinte volt. Ő egy casting által kapta meg ezt az állást, de egyébként most a Kaposvári Egyetem színművész szakára jár. Kapva kaptam az alkalmon, kifaggattam egy kicsit a színészvilágról is. Érdekelt, hogy szerinte érdemes-e a színművészetire jelentkezni. Mesélt arról, hogy az elmúlt négy évben csak a színház létezett számára, és semmi más. Nagyon fárasztó és megterhelő ez a szakma és nagyon elvont világba csöppen bele az ember. Azt tanácsolta, hogy ha mindenképp ezt szeretném csinálni, de nem ragaszkodom a színházhoz, akkor sok castingra járjak és sok eseményen vegyek részt, hiszen addig is tapasztalatokat szerzek. Szerinte csak a papír miatt ne vesztegessek el négy fontos évet a fiatalságomból, mert a castingok által több lehetőségem lesz.

Az adás közben a gyártásvezetővel is volt időnk komolyabban beszélgetni, hogy ő miként is jutott ide. Marcsi nem ezt tanulta igazából, a véletlennek köszönhető, hogy itt kötött ki. Azt mondta, hogy ehhez a munkához nem kellett végzettség csak betanították őket. Már látom, hogy nagyon sok munkával van ez így.

Ha kapsz lehetőséget és élsz vele, akkor nagy eséllyel gyakornokból tovább léphetsz és a tiéd lesz az állás.

Az érdekes az volt, hogy ő tanítónak tanult az egyetemen és sokáig úgy hitte, hogy valóban ezt fogja dolgozni. Mígnem rátalált erre az állásra egy fórumon.

Az este folyamán rájöttem, hogy a műsorvezetés az, ami igazán vonz. Azért tetszik, mert emberekkel lehet beszélni, amit én nagyon szeretek és új dolgokat lehet megismerni. Kicsi korom óta érdekel a műsorvezetés, de most, hogy élőben volt részem látni, hogyan működik ez az egész, rájöttem hogy ha lehet így mondani igazából nem a háttér munkálat érdekelne, vagyis az nem én vagyok. Igazából a kamera előtti szerep állna közel hozzám. Kihívás lenne benne az, hogy a hadarásomat leküzdjem. Egyelőre még csak interjúalanyként volt lehetőségem kipróbálni magam, de azon leszek, hogy ezt a másik oldalt is megtapasztalhassam egyszer.

Amit most elhatároztam, hogy jelentkeztem egy online műsorvezetői állásra. Ez első lépésnek egész jó! Van egy szinkrónstúdió ahova jelenleg járok és az ott tanultakat fel tudnám használni esetleg a műsorvezetésnél is. A stúdió által benne vagyok egy munkacsoportban és hátha egyszer összejön egy munka. 

Mindent összevetve tényleg nagyon hasznos kis este volt és nagyon jól éreztem magam. Köszönöm a lehetőséget még egyszer a Konnektnek!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük