blog

Gap year Kanadában

Gap year Kanadában

A külföldi utam hozta meg az örök kalandvágyamat Petneházy Nóri, a Konnekt egyik trénere tanulmányai között hagyott ki egy évet, amit Kanadában töltött. Ez az időszak máig emlékezetes számára, erről osztotta meg gondolatait. Hogyan választottál célországot, amikor elhatároztad, hogy gap year-t csinálsz?  Mindenképpen Kanadába vagy Alaszkába, az USA-ba húzott akkoriban a szívem. Az egy olyan periódusa volt az életemnek, mikor nagyon el voltam veszve, több kudarc is ért (nem vettek fel oda, ahova szerettem volna első helyen, abbahagytam a táncot egy fiú miatt, majd szakítottam…), szóval az egyedüli dolog, amiben biztos voltam, hogy egyedül szeretnék lenni, amennyire csak lehet. Úgy gondoltam akkor találhatok majd rá újra önmagamra. Így Kanadában is egy szigetet néztem ki, Vancouver Islandet és Alaszkát. Nagyon jól...
Tovább
Külföldi tapasztalatszerzés fiatalként – megéri!

Külföldi tapasztalatszerzés fiatalként – megéri!

A különböző kultúrák és szokások megtapasztalása új perspektívákat hozhatnak egy fiatal életébe. A külföldön megszerzett új kapcsolatok színesítik az egyetemi éveket, és szerves részévé válhatnak az életünknek. A külföldi tapasztalatszerzésről Dula Dorina, az AIESEC in Hungary elnöke osztotta meg gondolatait.   Az egyetemi éveinkben kétségkívül nagy szabadságot élvezünk: a felnőtt élet küszöbén vagyunk, de még nem korlátoz minket felelősségek sokasága. Ezt az időszakot arra használhatjuk, hogy megalapozzuk a jövőnket, értékes tapasztalatokat és kapcsolatokat kötve. Ezt nemcsak itthon, hanem külföldön is megtehetjük, így tágítva ezzel a látóterünket és a lehetőségeinket. Lehetőségek tárháza - tényleg végtelen?  Az, hogy ki milyen formáját választja a külföldi tapasztalatnak, egyén- és helyzetfüggő.  „Azoknak, akik kalandra, valami érdekes élményre vágynak, és azt szeretnék érezni, hogy hasznosat tesznek...
Tovább
Hétéves a Konnekt Egyesület

Hétéves a Konnekt Egyesület

Ha nyár, akkor Konnekt szülinap: együtt örülnek a sikereknek jelenlegi szervezők, alumnik, diákok, mentorok. A hetedik szülinap megünneplésétől a nyári forróság sem tántorított el minket, és milyen igazunk is volt, kár lett volna kihagyni a közös emlékek és eredmények felidézését. Dóri és Kamilla vajon a MentorMe-ről ötletelnek? A 2021/22-es évad egyik legemlékezetesebb eredménye, hogy Anna lelkesedésének hála végre elindult a Pályaváltó program Dóri a 2022/23-as évadtól a Pályaváltó programot vezeti Annával A torta előtti feszült pillanatok: mi történt a hét év alatt? Egy különleges meglepetééééééés - Imagine társasjáték Nórának... ...aki az elmúlt években a trénercsapat oszlopos tagja és vezetője volt. A következő évadtól Nóra más szerepben folytatja a munkát a Konnektben, ezért idéztük fel eddigi munkájának legjobb pillanatait. Ami egy...
Tovább
„Most egy hosszabb időt adtam magamnak ahhoz, hogy eldöntsem, végül mibe kezdek bele”

„Most egy hosszabb időt adtam magamnak ahhoz, hogy eldöntsem, végül mibe kezdek bele”

Véget ért az első Konnekt Pályaváltó program Az elmúlt egy évben egyre nőtt azoknak a fiatalok huszonéveseknek a száma a környezetünkben, akik néhány évet már eltöltöttek a munkaerőpiacon, azonban mégsem voltak teljesen elégedettek a jelenlegi helyzetükkel. Voltak olyanok is, akik sok éves tapasztalattal a hátuk mögött kérdeztek minket arról, hogy nekik hogyan tovább az úton. Milyen választ adott erre a Konnekt csapata? Olvass tovább! Az igényeket felismerve már többször indult el a Konnekten belül gondolkodás arról, hogy az elmúlt évek módszertani tapasztalatait felhasználva hogyan tudnánk az idősebb generációnak segíteni az útkeresésben. A Konnekt LIVE-on időről időre előkerült a téma, de idén tudatosabban szerettünk volna a már nem középsulis korú fiatalok igényeire is reagálni. Például ezért kapta már idén a LIVE...
Tovább
Személyes kapcsolódások a 2022-es Konnekt Tehetségprogramban

Személyes kapcsolódások a 2022-es Konnekt Tehetségprogramban

A tavalyi online debütálás után idén végre a Tehetségprogramban is személyesen kapcsolódhattunk a diákokhoz. A fiatalabb, még nem teljesen a pályaválasztás előtt álló korosztály számára kidolgozott program 2021/22-es évadáról Bálind Martina tréner mesélt. Az idei évad fő változását természetesen a személyes csapattalálkozók jelentették, így az online térre kidolgozott feladatokat kicsit át kellett szabniuk a trénereknek. „A személyes részvétel elősegítette, hogy már az első alkalommal kialakuljon a kötődés, hamarabb feloldódjanak a diákok és a közösséggé formálódásban is nagy szerepet játszott. Ez is egy lényeges különbség volt a tavalyi programhoz képest” - meséli Tina. Voltak vidéki résztvevők is, ők Nóritól és Renitől kaptak egyéni mentoringot a találkozók tematikája alapján. Kötetlenül, mégis komolyan a pályaválasztásról A Tehetségprogram kétheti csapattalálkozókból, illetve az alkalmak közötti...
Tovább
Könyvajánló pályaváltáson gondolkodóknak

Könyvajánló pályaváltáson gondolkodóknak

Ha foglalkoztat a pályaváltás, vagy egyszerűen csak szeretnéd definiálni, átgondolni a munkához való viszonyodat, az azzal kapcsolatos döntéseidet, akkor ez a könyvajánló neked szól!  A Konnekt Pályaváltó program két trénere, Anna és Lili osztották meg velünk kedvenc olvasmányaikat a témában. Lynda Gratton - Andrew Scott: The 100-Year Life - Living and Working in an Age of Longevity Az elöregedő társadalmunkban az emberek tovább élnek, vagyis tovább is tudnak dolgozni. Az élet megszokott tanulsz-dolgozol-nyugdíjba mész menete egyre kevésbé lesz fenntartható, és az emberek átalakult igényei és a meghosszabbodott aktív évek miatt, egyre kevésbé lineáris. Ha érdekel hogyan alakult át a munkaerőpiac az utóbbi években, akkor ez a könyv biztosan tetszeni fog.  Lynda Gratton: The Shift: the Future of Work is Already...
Tovább
Amikor a maradás már nem opció – pályaváltók dilemmái

Amikor a maradás már nem opció – pályaváltók dilemmái

Pozíción innen és túl Az Intern című filmet láttad? A történet egy idős öregúrról szól, aki jelentkezik egy menő startup-szerű retail céghez, ahol az átlagéletkor körülbelül 25 év.  Első nap csak ül a székében megszeppenve és biztos vagyok benne, hogy azon gondolkozik, vajon a jó helyre került-e be, nem kellene-e másik munkahely után néznie… Aztán persze hősünk megtalálja magát ebben a szerepben, mert ez egy hollywoodi feel-good film. A valóságban valószínűleg már másnap felállt volna, és ezzel sem lett volna semmi baj. Van, amikor két nap alatt egyértelmű lesz valaki számára, hogy pályát módosítana, van amikor öt év múlva jön el az a pont. Amikor pedig idáig eljut valaki… nos, akkor a többség még legalább hónapokat tölt egy helyben, semerre...
Tovább
A lelkesedéstől a fenntarthatóságig

A lelkesedéstől a fenntarthatóságig

Miért ajánld fel az adód 1%-át idén is? Amikor 2015-ben elindítottuk a Konnektet, egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy egyszer ekkorára növünk majd. Azóta már a hetedik Mentorprogramot indítottuk el, öt alkalommal szerveztünk Konnekt LIVE-ot, és egy év leforgása alatt két új programot is indítottunk. De hogyan tudjuk azt biztosítani, hogy a működésünk és a növekedésünk fenntartható legyen? Tipikus civil szervezeti úton indultunk el: szeretetből és lelkesedésből, rengeteg munkával kezdett el épülni a Konnekt. Alig kellett költségvetéssel foglalkozni, hiszen mindenki önkéntes volt és a programunk minimális költségvetéssel futott.  Az indulás - a 2015/16-os Mentorprogram résztvevői a zárókonferencián Aztán elnyertünk egy pályázatot, meg még egyet, amivel egyenes arányban nőtt az adminisztrációnk is. A harmadik évre azon kaptuk magunkat, hogy több programunk fut...
Tovább
Rendelkezz az adód 1%-áról!

Rendelkezz az adód 1%-áról!

Kevés egyszerűbb módja van egy nonprofit szervezet támogatásának, mint az adó 1% felajánlása. Egyszerű lépés, egy szervezet számára pedig nagy segítség. Miért hagynád ki? Kinek ajánlhatom fel az 1+1%-om? Minden magánszemély jogosult a személyi jövedelemadó ….1%-át egy regisztrált civil kedvezményezett részére, …további 1%-ot egy technikai számmal rendelkező elismert egyház részére vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program, felajánlani. Mi a menete az 1% felajánlásának? Hogyan küldheted el az adóhatóságnak a rendelkező nyilatkozatot? Postai úton az adóbevallás részeként vagy az adóbevallástól függetlenül önállóan lezárt, adóazonosító jellel, névvel ellátott borítékban. Elektronikusan az ügyfélkapun keresztül. Személyesen a NAV ügyfélszolgálatán. Ezekben az esetekben a határidő: 2022. május 20. Munkáltatódnak lezárt borítékban leadva, ha az vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését. Ne felejtsd...
Tovább
Mi újság, HovaTovább?

Mi újság, HovaTovább?

Konnekt pályaorientációs workshopok a 2021/22-es tanévben A tanév első fele sem volt eseményektől mentes a HovaTovább? csapatunknál, januártól márciusig pedig hét workshopot tartottak trénereink. Így az idei tanévben több mint 400 diáknak segítettünk abban, hogy tudatosabban gondolkodjanak a pályaválasztásról. Az már csak hab a tortán, hogy több alkalom is személyesen zajlott. 2022 első óráját a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban - ahol már évek óta jó kapcsolatot ápolunk - tartottuk az iskola pályaorientációs napján kilencedikes, informatika szakos osztálynak. Nóri, Lili és Kati a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban folytatták a munkát, ahol a workshop egyik legélvezetesebb része az alternatív szakmakereső játék volt. Szakmakeresés pasztell színekben Január 22-én az online Konnekt LIVE napindítójaként Tina és Nóri 15 résztvevővel beszélgettek...
Tovább