A Bogik és a 8. Mentorprogram

/ Interjú, Kérdezz!Felelek

A 8. Mentorprogram hamarosan véget ér, de még előtte nézzünk meg egy rövid beszámolót, ahol a „Bogik” mesélnek arról, hogy haladnak az úton.

Ispán Boglárka mentor és mentoráltja Rónaháty Boglárka már az első pillanatban megtalálta a közös hangot, és mindketten érezték, hogy ez egy izgalmakkal teli, eredményes fél év lesz.

Az első beszélgetés a Mentorprogram nyitóhétvégéjén.

A 9. osztályos Bogit kérdeztük:

Hogy haladnak a találkozók? Mik a legerősebb élményeid? Miken vagyunk túl amik neked megmaradtak és miket tanultál belőle?

Remekül haladnak. Minden egyes találkozón tisztán látható az irány és az előrehaladás.
Legerősebb élményeim az interjúk voltak és a KonnektLIVE.
Rengeteg mindenen vagyunk túl. A legalább tíz felmerült szakmai ágat sikerült lefelezni, ami kisebb megkönnyebbülést okozott. Az egyik tanulság ami megmaradt az az, hogy egy fajta érdeklődés egy terület felé nem jelenti azt, hogy szakmaként is működni fog számunkra.

Milyen technikát/gondolkodásmódot hozott be neked a mentoring, amit eddig nem használtál, ami új volt?

Leginkább a nyitott hozzáállást.
Eléggé vakon léptem bele ebbe, nem tudtam mire számítsak. Utólag jól döntöttem és kialakult egy nagyon színes konnektes csoport tele egyedi emberekkel, akik még éltetik a reményt számomra, hogy vannak még jóindulatú, céltudatos emberek, akik ítélkezés nélkül a fejlődésre törekednek.
Illetve azt, hogy az önismereti út végtelen. Sosincs vége, mindig meg tudjuk lepni magunkat, de másokat mindenképp.

Nálatok hogyan épült be a Konnekt LIVE a mentoring folyamatba?

A KonnektLIVE a konnektes “journey” elején volt. Belátást nyerhettünk nagyon sok szakmába és az odavezető útba. Az ottani beszélgetések már akkor, ott változtattak a jövőbeli elképzeléseimen és érdekes volt látni, hogy mennyi féle szakma létezik.
Emellett részt vehettünk olyan workshopokon, ahol egymásról és magunkról kialakított képet vizsgálhattuk meg. Előadáson is részt vehettünk, ami tanácsokkal látott el minket a pszichológia területén, ami a mindennapokban kifejezetten hasznos. Mindemellett külföldi lehetőségeinket is feltártuk. Összefoglalva ez egy kezdőcsomag, amit arra kaptunk, hogy a konnektes életérzéssel könnyen elindulhassunk a célunk fele.

A KonnetkLIVE-on, a rengeteg szakma között is óriási segítség egy mentor.

Melyik csapat talis téma, vagy játék volt a kedvenced?

Amikor egy idővonalat húztunk és bejelöltük az életünk fordulópontjait, majd odaírtuk, hogy miben változott tőlük az életünk és hogy akkor ott mi hiányzott számunkra. Nagyon letisztultan lehetett látni, hogy honnan jöttünk és mi célból.

Mitől érzed különlegesnek a mentoringodat?

Attól, hogy nagyon gördülékeny és nem érződik “feladatnak”. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a mentorral, aki számomra egyben inspiráció is.
Az egész mentoring kezdi visszahozni a motivációmat ami egy rettentő nagy és fontos dolog.

Ispán Bogi mentor rövid beszámolója:

Az idei évem kedvenc projektje, hogy Konnekt mentor vagyok, mert nagyon sokat kapok a Konnekt közösségtől és a mentoráltamtól.
Szerencsére nagyon jól sikerült a párosítás, mert Bogival nagyon hasonlóak vagyunk, jól megértjük egymást és a találkozók mindig nagyon lazák, de tanulságosak. Igyekszem úgy vezetni a teljes programot Bogi számára, hogy a mentorálás során kitűzött célt folyamatosan szem előtt tartsuk és afelé haladjunk. A csapattalikat imádom, mert úgy általánosságban nagyon jó energiát, nyitottságot, új szemléletet kapok a többi gimistől és mentoroktól egyaránt. Az számomra lenyűgöző, hogy milyen jól fel van építve a program és mennyire könnyen megy a program alkalmazása, ez a Konnekt egyesületet dicséri. 

Köszönjük Bogik a beszámolót, további sok sikert nektek!

Ha olvasnál még korábbi Mentorprogram beszámolót, akkor ide kattintva megteheted.

Még több tartalomért kövesd az Instagram és a Facebook oldalunkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük